RÓLUNK

 

ÜDVÖZÖLLEK! LÁSZLÓ KRISZTINA VAGYOK.

Kozmetikus és professzionális sminktetováló szakember, a Nuance Beauty Salon tulajdonosa és szakmai vezetője. Nagyon szerencsés ember vagyok, mert a munkám a hivatásom és ezen belül a sminktetoválás a szenvedélyem, amivel 2000 óta foglalkozom. A sors úgy alakította, hogy 2016-tól már kizárólag csak sminktetoválások készítésével, illetve a szalon kozmetikai részének vezetésével és a kezelések megtervezésével foglalkozom.

Folyamatosan fejlesztem a tudásom, és próbálok napra kész lenni a sminktetoválásban, kozmetikában hogy vendégeim minden igényét kiszolgáljam. Tudásomat a legkiválóbb szakemberektől próbálom elsajátítani mind itthon, mind pedig külföldön is. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több alkalommal nemzetközileg elismert mesterektől tanulhattam.

Nagyon fontos számomra, hogy bebizonyítsam minden hölgy társamnak, hogy egy megfelelően elkészített sminktetoválás szépíti őket és nem „üvölt” az arcukon. Hiszem, hogy minden nőt szebbé tesz a sminktetoválás! Célom, hogy bebizonyítsam Neked, hogy létezik olyan sminktetoválás is , amitől még szebb leszel, úgy hogy senki ne gondolja, hogy tetoválást viselsz!!! Ettől más egy professzionálisan elkészített sminktetoválás.

 

TANULMÁNYAIM

 

2000

  • kozmetikus végzettség megszerzése
  • Long-Time-Liner sminktetoválóképzés

 

2015

  • szálazott szemöldök tetoválás
  • haladó gépi szemöldök szálazás
  • gépi szemöldök szálazás Masterclass
  • 3D gépi szemöldök szálazás
  • Microblading képzés
  • „Butterfly” szemhéjsatírozás Masterclass
  • különböző szakmai rendezvények, konferenciák

 

2016

  • Masterclass (magic liner-szemhéjtetoválás, soft powder szemöldök tetoválás, microszálas szemöldök tetoválás) Sviatoslav Otchenash sminktetováló mesternél, Prága
  • Masterclass (púderes szemöldök tetoválás, 3D lips, szemhéjsatírozás) Elena Onika sminktetováló mesterrel
  • 5D Lips Masterclass Aleksandra Gorecka mesternél, Bécs
  • Masterclass Chuni Beaulo sminktetováló mesterrel (ajak, szem és szemöldök technikák)
  • Ajaktetoválás mesterképzés, Budapest
  • szakmai rendezvények, konferenciák

 

2017

  • légies hatású szemöldök tetoválás technikák Alina Soloveva Masterclass
  • „Choco” sminkhatású szemhéjsatírozá
  • Ecuri enzimes pigmentelhalványító technik
  • Ajak, szálas szemöldök tetoválás, areola, microblading, szemhéjsatírozás Masterclass, Pozsony
  • Nataliya Yeremenko Masterclass ( realisztikus szemöldök tetoválások)
  • szakmai rendezvények

 

2018

  • Masterclass : Aquarell lips, powder brows, stardust eyeliner Ksenia Generalova sminktetováló mesternél
  • Biotek színelméleti képzés
  • Genuine Eyebrows szemöldök szálazás technika
  • szakmai rendezvények, konferenciák

 

2019

  • Pigment off enzimes tetoválás eltávolító képzés

Nuance Beauty Team

Antónia – kozmetikus

Kozmetikai kezelések, lézeres mesoterápiás kezelések, végleges szőrtelenítés

Enikő – Recepciós

SZERETNÉL BEJELENTKEZNI?

Bejelentkezni telefonon a 06/20-390-0053-as telefonszámon ill. online van lehetőséged.
Az online bejelentkezés után pár napon belül felvesszük veled a kapcsolatot.

 

Kíváncsi vagy mi mennyibe kerül? Nézd meg az árjegyzékünket


Felhívom a Tisztelt Látogatók figyelmét, hogy a jelen weboldalra feltöltött fotók és szöveges tartalmak a weboldal tulajdonosának, mint szerzőnek saját szellemi termékei, azok felhasználásra kizárólagos joggal a weboldal tulajdonosa jogosult. A szerzői jogi védelem alapján a szerzőnek kizárólagos joga van a mű egészének vagy valamely azonosítható részének anyagi formában és nem anyagi formában történő bármilyen felhasználására és minden egyes felhasználás engedélyezésére. A feltöltött fotók és szöveges tartalmak felhasználására engedély csak külön felhasználási engedéllyel szerezhető.